
Minden eddiginél kevesebb fiatal ünnepli idén a felnőtté válást
A japán társadalomnak kevesebb mint 1 százalékát alkotják azok a fiatalok, akik 2010. január 15. után töltötték be 20. életévüket, és így hivatalosan idén ünneplik felnőtté válásukat - derült ki a belügyi és kommunikációs minisztérium adataiból.
Növekedéssel zárták az évet a legnagyobb japán közösségi oldalak
Összesen több mint 65 millió felhasználóval rendelkezik és 2010-ben minden korábbinál nagyobb bevételt könyvelhetett el Japán három legnagyobb online közösségi hálózata. A szigetországi SNS trió szeptember végi összesített statisztikái 40 százalékos taglétszám növekedést mutattak 2009-hez képest.
Az idei év legnépszerűbb japán utónevei
Idén a lányoknál Yua, Yui, Aoi, a fiúknál pedig Ren, Hiroto és Souta voltak az újszülötteknek adott légnépszerűbb utónevek Japánban - tudtuk meg a Benesse vállalat új felméréséből.
A trendi japán nyelv: átadták a divatos szavak és gyakori kifejezések nagydíját
A U-can oktatási intézet minden évben meghirdeti az új keletű japán szavak és kifejezések népszerűségi versenyét. A hagyományoknak megfelelően idén is december elsején jelentették be a szavazáson legtöbb voksot kapott "zsargonszavak" tízes listáját.
Munka és szabadidő: változtatnak szokásaikon a japán férfiak
Egy új japán felmérés szerint a férfi foglalkoztatottak körében komoly változás mutatkozik a munkában töltött órák és a szabadidő kitöltése terén: a japán férfiak már nem nevezhetők annyira munkamániásnak, mint 10 évvel korábban - olvasható a JiJi Press anyagában.
Nemek közötti egyenlőség: Japánban még nagy a különbség
Hét helyet javított tavalyi besorolásán, de továbbra is csak a lista alsó harmadában szerepel Japán a Világgazdasági Fórum 134 országot rangsoroló nemi egyenlőtlenségi listáján.
A több száz éve működő japán vállalkozások titka: bátorság
A Felkelő Nap országában nem csak az embereknek adatik meg a hosszú élet, az üzleti vállalkozások között is szép számmal akadnak aggastyán korúak. Egy augusztusi felmérés szerint túllépte a 22 ezret azon japán cégek száma, amelyek már több mint 100 éve működnek.
Erősödött Japán versenyképességi mutatója
A Világgazdasági Fórum 2010-2011-es évre kiadott Globális Versenyképességi Beszámolójában a szigetország tavalyi pozíciójához képest két helyet lépett előrébb és Németországtól alig lemaradva hatodikként szerepel.
Szusi, rámen, szasimi: a legkedveltebb japán ételek
A Japán Nemzeti Turisztikai Szervezet 2009 folyamán több mint 15 ezer külföldi turistának tette fel a kérdést: "Japán tartózkodása alatt melyik étel nyerte el leginkább a tetszését?" A felmérés eredményéről a hivatal a napokban tájékoztatta a sajtót.
Harcművész vasutasokkal az erőszakos utasok ellen
Hat év óta nem látott mértékben nőtt tavaly a japán vasúttársaságok alkalmazottai ellen elkövetett erőszakos cselekmények száma, ezért a legnagyobb tömegközlekedési cégek úgy döntöttek, harcművészeti tanfolyamokra küldik dolgozóikat és a nagyobb biztonság érdekében az szolgálatban levő személyzetet önvédelmi eszközökkel szerelik fel.
Kormánypárti vereség a 22. japán felsőházi választáson
Választási pofonnal jutalmazta a japán kormánypárt adóemelési javaslatát vasárnap a felsőházi választásokon megjelent polgárok többsége. A tavaly szeptember óta kormányzó Japán Demokrata Párt elvesztette létszámfölényét az ellenzékkel szemben.
A Toyota Prius a vásárlók kedvence
14 hónapja megszakítás nélkül vezeti a japán autó-eladási statisztikákat a Toyota Motor vállalat benzin-elektromos üzemelésű kisautója, a Toyota Prius.
A japán Intelligence Ltd. munkaerőpiaci témákkal foglalkozó weboldalán idén áprilisban is megkérdezték a látogatókat, melyik vállalatnál dolgoznának a legszívesebben? A válaszadók három szempont alapján pontozhatták 1-től 10-ig a Japánban működő nagyvállalatokat.
Szellemileg visszamaradottak a metropolisz társadalmának szélén
Egy független orvosi csoport vizsgálata alapján a japán fővárosban élő hajléktalanok több mint egyharmadánál észlelhetők a szellemi visszamaradottság jelei.
Születéskor várható élettartam: 25 éve elsők a japán nők
Az Egészségügyi Világszervezet 2010-es adatai szerint továbbra is Japánban a leghosszabb az emberek születéskor várható élettartama: a Felkelő Nap országának lakói átlagosan 83 évig élnek.
Ismét előtérben a munkahelyi hűség
Egy friss felmérés szerint a japán pályakezdők többsége a munkába állástól a visszavonulásig egyetlen cégnél, úgynevezett "nyugdíjas állásban" helyezkedne el.
Felmérés: Japán továbbra is pozitív megítélésű ország
Nemzetközi szinten Japán az egyik legkedvezőbben megítélt ország - derül ki a BBC World és a Yomiuri Shimbun 33 országra kiterjedő együttes felmérésének eredményéből.
Trónfosztás várható a legnépszerűbb egyetemek versenyében
A Waseda University 11 éve tartó győztes szériáját készül megtörni a Meiji University a legfelkapottabb felsőoktatási magánegyetemek versenyében - olvasható a Japán Egyetemek Sajtóközpontja egyik beszámolójában.
Történelmi rekord az Újévi Szumótorna harmadik napján
A japán szumó sport makuuchi osztályában minden idők legeredményesebb birkózóját ünnepelhették a Tokyoban zajló Újévi Szumótorna harmadik napjára kilátogató nézők.
Már harmadik éve folyamatos a népesség természetes fogyása
A japán gazdaságot jellemző mutatók gyengülése mellett a népesség rohamos fogyása is komoly problémák elé állítja az ország vezetését. A statisztikákat tekintve a japán népesség 2009-es csökkenése volt az eddigi legnagyobb mértékű a második világháború vége óta.