Japán és Japánról minden - oriens.hu
Súlyosbítanák az ittas vezetésért járó büntetéseket Japánban

 

Súlyosbítanák az ittas vezetésért járó büntetéseket Japánban

| | |
2008, január 2 - 18:01

Az ittas vezetés büntetésének jelentős megszigorítását javasolta a japán rendőrség.

2006-ban több olyan súlyos baleset is történt a szigetországban, amelyet a vezető alkoholos befolyásoltsága okozott. Ezek között volt olyan, amelyben három kisgyerek meghalt.

A 2005-ös statisztikák szerint összesen 13.877 ittas vezetés miatt bekövetkezett közlekedési baleset történt a szigetországban. Ezek közül 709 halálos kimenetelű volt.

Az új törvénytervezetet gyorsított eljárásban akaráák bevezetni, a japán rendőrség szerint akár már az év elején a parlament elé kerülhet az anyag. A benne foglalt módosítások szerint a jelenlegi 3 helyett 5 évig terjedő börtönbüntetés és 1 millió yen pénzbírság sújtaná a részeg vezetőket. Az enyhén ittas sofőrök büntetése szintén szigorúbb lenne: 3 évig terjedő szabadságvesztés és fél millió yen pénzbüntetés várhat rájuk.

A büntetőjog kiterjedne azokra is akik a gépjárműt vezető személyt úgy kínálják itallal, hogy tudatában vannak, az még vezetni fog valamint azokat is eljárás alá vonnák akik utasként beülnek egy ittas személy autójába.

Hirdetés: 

hozzászólás

  • Games of the World
  • Internet Software of the World
  • Software of the World
  • Finances and Financing Information
  • Internet Technologies
  • Auto, Auto News and Auto Markets
  • Sport, Sport News, Sport Scores, Fans
  • Shock Facts