Kínában és Japánban körülbelül 80 templomban kondultak meg a harangok Ennin, „a legnagyobb bölcsesség főpapja” emlékére.
Hétfő reggel 9 órakkor a két ország mintegy 80 templomában tartottak megemlékezést az egyik leghíresebb buddhistára, a japán Tendai irányzat főpapjára.
Pontos adatok híján a hagyományra hivatkozva, minden évben ezen a napon tartják 794-es születésének évfordulóját. 15 évesen állt be a Kyoto közelében fekvő tendai kolostor rendjébe és ahol lett a templom megalapítójának és papjának, Saicho-nak. Emiatt a 808-as esemény miatt nevetzék el a 2008-as évet Ennin évnek. Idén 1200 éve, hogy belépett a Tendai iskola felekezetébe.
Később Nimmyo császár tanulmányútra küldte Kínába, ahol a buddhizmussal ismerkedett. Kilenc év után tért vissza a Hiei-hegyen álló Enryaku-ji templomba. A kínai tapasztalatai alapján vezette be a japán buddhizmusba a nembutsu-t, Amida Buddha nevének recitálását. Tanai azt hangsúlyozták, hogy az ember még életében Buddhává lehet.
A császári udvar 848-ban a "nagy pap" nevet adományozta neki, majd 854-ben rendjének főpapá nevezték ki. 864-ben, halála után nem sokkal megkapta a legmagasabb papi rangot és "a legnagyobb bölcsesség főpapja" lett.
A közös harangozás kedzeményezője a 78 éves Yamagata-i Ouchi Koichi volt. Úgy gondolta, hogy azokban a templomokban ahol Ennin élete során járt az évforduló emlékére egyszerre kellene megemlékezést tartani. Az eseményhez csatlakoztak: Iwate prefektúrában a Chusonji templom, Tochigi-ben a Mibuji templom és a kínai Shanton tartományban álló buddhista templomok is.
Ouchi úr reméli, hogy jövőre megismétlődnek a programok és még több kolostor csatlakozik majd a születésnapi ünnepséghez.