Az UNESCO Világörökség részét képező Nikkō Tōshō-gū szentély közel 400 éves történetében a 22 éves Kawasaki Yuri az első papnő.
A Nikkō-i szentély legfiatalabb papja saját elmondása szerint szabadidős elfoglaltságként látogatta a helyi templomokat. Szülővárosa Kanuma, nem tartozik a vallásos közösségek közé, Kawasaki is szinte csak hobbiból járt imádkozni. A Kokugakuin Egyetemen főtantárgyként népi irodalmat tanult, ami mellett foglalkozott a japán művészettel és a shintō világnézettel is. Ez utóbbinak köszönhetően egyre közelebb került a szigetország ősi vallásához és elég ismeretet szerzett ahhoz, hogy megpróbálkozzon akár a papi képzéssel is.
Habár rendelkezett a kellő tudással, sokáig mégis bizonytalan volt a pályaválasztást illetően. Mint mondta, a papi munka először nem is jutott eszébe, hosszú ideig azon gondolkodott, hogy múzeumban esetleg galériában dolgozzon-e vagy megpróbálkozzon a vallásos közösségek valamelyikénél állást találni.
Végül is a Nikkō Tōshō-gū szentély egyedülálló művészeti elemei miatt a második lehetőség mellett döntött. Kezdetben könyvtárosként dolgozott, ősi iratok és könyvek rendszerezésével foglalkozott. Amikor megtudta, hogy ő lehetne az első női pap ebben a világhírű szentélyben, elhatározta, hogy megpróbálkozik vele.
- A felkészülés elég bonyolult volt - mondta Kawasaki. Amikor az imádságokat gyakoroltam, azok egyedi ritmusát különösen is nehéz volt megtanulni. Szinte egész nap ismételgettem őket, így még a otthon a fürdőben is shintō imádságokat mormoltam.
Tochigi prefektúra és talán egész Japán egyik leghíresebb látnivalója Nikkō. Az Világörökség részét képező templomegyüttes egyik tagja, a Tōshō-gū szentély Tokugawa Ieyasu-nak a Tokugawa sógunátus alapítójának tiszteletére épült 1617-ben.
A természeti népek sámánizmusában és a japán mitológiában gyökerező shintō (神道) a szigetország lakóinak ősi vallása. Maga a szó annyit tesz: szellem-istenek (kami) útja, amely utal a vallás szellemközpontú, igazságkereső filozófiájára. Az ősök és az élőlények szellemeit valamint a természet erőit istenként tisztelő shintō valláshoz több mint 7 millió kami tartozik.