A Nara Egyetem kutatói a Komyo császárné által 747-ben építtetett Shin Yakushiji templomegyüttes egykori helyén egy 8. századi épület alapjaira bukkantak. A maradványok előzetes vizsgálata után azt feltételezik, hogy a feltárt rész az eredeti szentély főcsarnoka.
Régészeti adatok szerint a buddhista templomcsoport elkészülte után két alkalommal is romba dőlt . A második pusztulás után, 962-ben már egyetlen épülete sem maradt épen. A most előkerült alap- és lépcsőmaradványok méretéből az egyetem kutatói arra következtetnek, hogy a Shin Yakushiji főcsarnoka (Kondō) olyan hatalmas volt, mint a világ legnagyobb ma is álló faépülete: az edo-kori (1709) Tōdaiji (東大寺) templom Nagy Buddha Csarnoka (大仏殿 - Daibutsuden). A rom alapjai kelet-nyugati irányban 54 méteren, észak-déli kiterjedésben pedig 27 méteren keresztül húzódnak.

Három alapkő (1. jifukuishi, 2. és 3. nobeishi) vezetett a Shin Yakushiji 8. századi maradványainak felfedezéséhez
A Shin Yakushiji templomegyüttes eredeti elhelyezkedéséről csak kevés információ áll a japán régészek rendelkezésére. A jelenlegi épületek nem egészen az ősi maradványokra épültek, így a mostani felfedezés fontos szerepet játszik a híres szentély korai struktúrájának megismerésében. A környező feltárt területen más épületek alapjai is előbukkantak, ami alapján feltételezhető, hogy a Kondō mellett két torony és egy előadóterem is állt. Négy ponton 50 cm átmérőjű alapköveket is felfedeztek, amelyen valószínűleg a nagy csarnok főoszlopai álltak.
A 8. század első felében épített templomcsoport a gyógyító Buddha (Yakushi Nyorai) tiszteletére épült. A Tōdai szentélyben található korabeli feljegyzések szerint Komyo császárné a Shin Yakushiji főcsarnokában imádkozott beteg férje, Shomu Császár (701-756) egészségéért. 780-ban egy viharos éjszaka villámcsapás érte és az épületek nagy része leégett. Ezt követően újjáépítették, de 962-ben ismét lecsapott a természet és egy hatalmas szélvihar lerombolta a szentélyt, a tornyokat és a csarnokokat egyaránt. Később ismét új épületeket húztak a maradványok fölé, de a hatalmas főcsarnokot nem rekonstruálták.

A templomegyüttes főcsarnoka (Kondo) ma