Hétfőn délelőtt megkezdődött Japánban a hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország államfőinek csúcstalálkozója. A hidegháború idején még csak öt résztvevővel tartott gazdasági csúcstalálkozók az idők folyamán újabb tagokkal bővültek, így ma a házigazda Japánon kívül az Egyesült Államok, Kanada, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Németország és Oroszország ült asztalhoz a Hokkaido szigetén található Toyako városban. A rendes körülmények között turistáktól zsúfolt tóparti településen a G8-csúcs ideje alatt alig látni embereket. A helyi fürdőkben nincs vendég, az szállodákba újságírók és biztonsági emberek telepedtek, az utcákon pedig civil és egyenruhás rendfenntartók járőröznek.
A nyolc ország részvételével tartott megbeszélések idei témái között szerepel az élelmiszerek világpiaci drágulásából adódó problémák megoldása, a globális éghajlatváltozás okozta gondok leküzdése és a tagok közötti kétoldalú tárgyalások.
A G8 csúcstalálkozó állandó résztvevőin kívül rövid megbeszélésre Japánba érkezett néhány afrikai ország államfője is, hogy a zimbabwei elnökválasztás alatt elkövetett erőszakos cselekmények miatt diplomáciai várható kényszerítőintézkedésekről tárgyaljanak a nemzetközi közösségek vezetőivel. "Úgy gondolom, a G8 tanácskozás résztvevőinek erőteljes üzenetet kellene küldeni Zimbabwébe, hogy jelezzék, elkövetnek mindent a demokrácia megóvásáért az afrikai országban" - nyilatkozta Gordon Brown brit miniszterelnök. Az Afrikai Unió soros elnöki tisztét betöltő Jakaya Kikwete tanzániai államfő azonban úgy nyilatkozott, "a zimbabwei helyzet sürgős megoldásra szorul, de nem szabad büntetőintézkedéseket bevetni az ország ellen".
A csúcstalálkozó hivatalos programján hétfőn az olajár-növekedés miatt világszerte kialakult élelmiszer drágulás problémája szerepel. Kedden és szerdán viszont már a globális felmelegedés elleni harcról fognak tárgyalni a nyolcak. Ez utóbbi téma jegyében 2009 végéig szeretnék életbe léptetni az éghajlatváltozásból fakadó gondok kiküszöbölésére hozott intézkedéseket, amik elsősorban az üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős mérséklésére irányulnak.