Folytatták tárgyalásaikat a G8 országok vezetői
Japán hírek magyar nyelven | G8 | gazdaság | külpolitika | 2008. július
A világ legfejlettebb gazdasági hatalmait és Oroszországot magába tömörítő G8 szervezet napirendjén kedden a világgazdaság problémái és a globális felmelegedés veszélyei szerepeltek. A G8-csúcs résztvevői a Japán északi szigetén fekvő Toyako városában, míg a fejlődő piacokat magukénak tudó országok (mint például Kína és India) Sapporoban tartottak tanácskozást.
A klímaváltozás okozta kihívások megoldására minden résztvevő szerint "tenni kell valamit", de az Egyesült Államok és az Európai Unió továbbra is eltérően gondolkodik a dologról. A korábbi álláspontokhoz hasonlóan továbbra is az EU az aktívabb résztvevő, az USA pedig saját maga helyett megint Kínára és Indiára mutogat, mint két olyan ország akiknek szintén tenniük kellene valamit az ügy érdekében. A nap végére végülis mindegyik résztvevő elfogadta azt a nyilatkozatot ami szerint meghatározzák az egyes országok középtávú vállalásait és igyekszenek a problémára globális megoldást találni. A G8 országok mai megállapodásukban kitértek arra is, hogy 2050-re a felére csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását.
A gazdaságot érintő témák közül középpontban a nyersolaj világpiaci ára szerepelt. A nyolcak megegyeztek arról, hogy országaik vezetésével Nemzetközi Energetikai Fórumot hívnak össze, amely célja az olajkitermelés és az árak szabályozása lesz.
Az oriens.hu híre a következő forrásból készült:
Mainichi hozzászólás