Második mérkőzésén 1 gólos vereséget szenvedve elvesztette vezető helyét a japán válogatott a 2010-es labdarúgó-világbajnokság ázsiai selejtezősorozatának 2. csoportjában.
Bahrein válogatottja 1-0-ra legyőzte Japánt a labdarúgó-világbajnokság ázsiai zónájában rendezett selejtezőn. Az arab államban rendezett mérkőzés nagy részében a hazai csapat irányította a játékot. A győztes gólt 13 perccel a meccs vége előtt Aala Hubail fejelte a japánok kapujába.
Mivel a csoport másik mérkőzésén Omán szintén 1-0-ra verte Thaiföld válogatottját, a bahreini csapat eddigi két győzelme után 6 pontot birtokolva átvette a vezetést a tabellán. Japán és Omán 3-3 ponttal rendelkezik, a jobb gólarányának köszönhetően jelenleg a távol-keleti együttesé a második hely.
"Ez egy végtelenül kiábrándító eredmény - nyilatkozta a Kyodo Hírügynökségnek Okada Takeshi a japán válogatott edzője. Hibát hibára halmoztunk és ez csalódást okoz, de van még több selejtező mérkőzésünk, ahol megpróbáljuk a tőlünk telhető legjobb eredményt nyújtani."
A japán együttes legközelebb június 2-án játszik vb-selejtezőt, akkor Omán lesz a szigetország vendége. Azt követően június 7-én Okada csapata látogat Ománba a visszavágóra, egy héttel később pedig Thaiföldön szerepel a japán nemzeti tizenegy. A 2. csoport utolsó mérkőzése június 22-én lesz a Saitama stadionban, ahol majd visszavághatnak a most elszenvedett vereségért Bahrein válogatottjának.