Mivel az utóbbi években ugrásszerűen megnövekedett a hivatalos japán nyelvvizsgára jelentkezők száma és tőlük egyre több kérés érkezett a Japan Educational Exchanges and Services hivatalához, a szervezők komoly változásokat terveznek a JLPT rendszerében. A JEES által kiadott ismertető szerint - más országok mellett - a magyarországi vizsgára készülő nyelvtanulók számára is az újdonságot egy "közép" szint beiktatása jelenti.
Az alábbiakban ismertetett változások 2010-től lépnek érvénybe, tehát az idén december 7-én és a 2009-ben tartott nemzetközi Japanese Language Proficiency Test - JLPT megmérettetések még a korábbi 4 szinttel zajlanak.
Az öt új fokozat
A JLPT2 és JLPT3 vizsgák kritériumai közötti jelentős különbség rengeteg fejfájást okozott a tanulóknak és sokakat visszatartott attól, hogy egy harmadik szintű teszt után továbblépjenek és folytassák a felkészülést a JLPT Level 2-re. Mint ismeretes a harmadik fokozat esetében 300 kanji és 1500 szó szükséges, az eggyel magasabb nyelvi lépcső követelményei között viszont már 1000 kanji és 6000 szó ismerete szerepel. Az N3 beszúrásával az új rendszer ezt a nagy különbséget lesz hivatott áthidalni. Az ehhez szükséges írásjel és szókincs mennyiségéről még nem áll rendelkezésre információ.
| N1 |
túlnyomórészt egyezik a jelenlegi 1-kyu (JLPT1) szint követelményeivel, azonban a hírek szerint kicsivel több képesség felmérésére szolgál majd, így némileg nehezebb lesz.
|
| N2 |
megfelel a jelenleg is érvényes JLPT2 kritériumainak: 1000 kanji és 6000 szó.
|
| N3 |
az új fokozat, a követelmény feltételezhetően 600-700 írásjel és talán 3000 szó lesz.
|
| N4 |
megegyezik a jelenlegi JLPT3 szinttel: 300 kanji és 1500 szó ismeretére van szükség.
|
| N5 |
ugyanaz mint a jelenlegi JLPT4: 100 kanji és 800 szó szükséges.
|
A fokozatok száma előtt álló N a nihongo (japán nyelv) és a New kifejezéseket jelöli. Meg kell említeni, hogy az új felosztás a Nemzetközi Japán Nyelvvizsga lebonyolítását nem érinti, tehát a jelentkezőknek ezután is hallás utáni szövegértelmezésre (kiku shiken) valamint nyelvtani és olvasási készséget felmérő tesztekre (yomu shiken) kell készülniük.
További változás lesz, hogy az évi egy alkalom helyett 2009-től egyes országokban (Japánban, Dél-Koreában, Taiwanon és Kínában) évente kétszer kerül sor a hivatalos vizsgáztatásra. Ez alapján júliusban csak az N1 és N2 szintre jelentkezők írnak tesztet, decemberben pedig az eddigiekhez hasonlóan mind az 5 fokozaton vizsgáztatnak majd.
Az első nemzetközi JLPT írásra 1984-ben került sor. A japán nyelv egyre növekvő népszerűségét és a nyelvtudásra való igényt mi sem jelzi jobban, minthogy abban az évben világszerte még csak 7.019 jelentkező kezdett neki a feladatoknak, 2007-ben viszont már 523.958 fő jelent meg a hivatalos decemberi felmérőn.
2008. december 7-én, vasárnap 52 ország 144 városában várják a vizsgázókat. Magyarországon erre a Károli Gáspár Református Egyetemen kerül sor. Nemzetközileg a változások 2010-től lépnek érvénybe, így addig a hazai Nemzetközi Japán Nyelvvizsga továbbra is a 4 szint követelményei szerint zajlik.
(oriens.hu)
Kapcsolódó téma a fórumban:
- Tanuljunk japánul