Amíg a Toyota egy új fejlesztésű elektromos hajtású kisautó gyártásába kezdett, a szigetország egyik legnagyobb áramszolgáltatója a villanyjárművek újratöltésére alkalmas állomások telepítésébe fogott.
A városi használatra szánt elektromos autók terveit eddig sikeresen titokban tartotta a Toyota. Amíg a több gyártónál már látható jelei is vannak a környezetkímélő technológiára épült jármű fejlesztésnek, addig a világ legnagyobb autógyártójánál nem volt konkrét jele a villanyhajtású gépkocsi programnak. Pedig ahogy a cég elnöke nemrégiben nyilatkozta, egy ideje már zajlik az új rendszerű kisautó modell gyártása. Az elektromos Toyota várhatóan 2010-ben kerül bemutatásra.
A Nissan és a Mitsubishi már korábban bejelentette tisztán elektromos energiát használó járműveinek tervét, így a világ legjelentősebb autógyártói közül több is komoly lépést tesz a tiszta, környezetbarát hajtásrendszer bevezetésére. Terveikhez közvetetten a japán állam is segítséget nyújt: a járművek használatához szükséges infrastruktúrák nagy része kormányzati támogatással épül.
Egy ilyen projekt a Tokyo Electric Power vállalat által kivitelezésre kerülő villanykút hálózat kiépítése, amely Japán nagyvárosaiban lehetővé teszi majd az elektromos árammal hajtott autók akkumulátorainak feltöltését. A társaság közleménye szerint a töltőállomásokra telepített szerkezetekkel a "villany tankolás" 5-10 percet fog igénybe venni, attól függően, hogy 40 vagy 60 km távolság megtételéhez szükséges elektromos üzemanyag folyik a jármű áramforrásába.
A kúthálózat kiépítésének befejeztével a japán fővárosban megkezdik annak intenzív tesztelését, hogy felderítsék milyen módszerekkel és változtatásokkal lehetne a Metropolisz közlekedését "zöldebbé" tenni.