Tizenketten meghaltak és legalább tízen eltűntek a hétvégén a Japánt ért természeti csapások következtében. Tájfun, áradások, özönvízszerű esőzések, sárlavina és erős földrengés szerepel a szigetország híreinek vezető témái között.
Vasárnap délután erős földrengés rázta meg Japán délkeleti partvidékét. A Tokyo és Kyoto között húzódó Tokaido-vonaltól délre, a japán fővárostól 300 km távolságban kirobbant földmozgás erőssége a Japán Meteorológiai Ügynökség jelentése szerint 6,9-es magnitúdójú volt. A rengés hipocentruma 340 km mélyen a tengerszint alatt volt. Tohoku és Kanto régió egész területén a japán szeizmikus skála 4-es fokozatának megfelelő erős lökéseket éreztek. Tokyoban azonnal leállították a vonatok közlekedését valamint több baseball mérkőzést is félbe kellett szakítani. Tsunami-veszély nem állt fenn. Kisebb anyagi károkról több helyről is érkezett jelentés, de komolyabb személyi sérülés sehol sem történt.
Az augusztus 9-i földrengés erősségei Japán keleti partvidékén. (oriens.hu hírkép)
A japán földrengés skála fokozatainak hozzávetőleges magyarázata. (oriens.hu hírkép)
Az ország nyugati területein eközben folytatódik a hetek óta tartó esős időjárás. Ahogy korábbi hírünkben írtuk az EL Nino jelenség hatására hosszan elnyúló csapadékos időszak komoly problémákat okoz Japánban. A heves esőzések következtében (egyes területeken 24 óra alatt 250-300 mm csapadék is hullott) a sík vidékeken megáradnak a folyók, a hegyes területeken pedig földcsuszamlások, sárlavinák jelentenek életveszélyt.
Hétfő délelőtti jelentések szerint az Etau névre keresztelt idei 9. tájfun is egyre jobban közeledik a szárazföldi területek felé. Okayama, Hyogo, Kagawa és Kyoto prefektúrákban körülbelül 38 ezer lakást fenyeget az időjárás. Sayo városban 1 nap alatt 326,5 mm eső esett - írja a Yomiuri Shimbun.
Fotó: Yomiuri
Japánban eddig 12 ember életét követelte az időjárás, 10 személyt eltűntként tartanak nyilván. Ezeken kívül a viharok miatt rengeteg baleset is történt: közel száz ember jelentkezett eddig az ország kórházaiban különféle sérülésekkel. A Tokyo felé 20 km/h sebességgel közeledő Etau útvonala előtt csapadékban gazdag időjárási körülmények uralkodnak.
Kyushu, Shikoku és Honshu főszigetek keleti partjai mentén óránként 45-50 mm eső esik. A JR Nikko és JR Utsunomiya vonalakon közlekedő vonatok közlekedését a vasúti pályák mentén tapasztalt magas vízszint miatt 1 órára leállították.
A japán főváros déli kerületeiben már több utat elborított a víz, a jármű- és gyalogosközlekedés helyenként komoly nehézségekbe ütközik. A tájfun várhatóan kedd délben éri el Tokyot.
FRISSÍTÉS1: Japán idő szerint hétfő estére a halálos áldozatok száma tizenháromra emelkedett, 9 embert még mindig keresnek a hatóságok.
FRISSÍTÉS2: A kedd esti japán hírműsorok már 14 halottról és 17 eltűntről számoltak be.