Az új esztendő első hajnalán a Hatsumode eseményre igyekvő embereket különleges - és ezen a napon meglehetősen ritkának számító - természeti látványosság fogadja: napkelte előtt a telihold egy része a Föld árnyékába kerül. A körülbelül egy órán át tartó részleges holdfogyatkozás kedvező időjárási körülmények esetén a nyugati égbolton Japán egész területéről szabad szemmel is látható lesz majd.
A tradicionális japán újévi tevékenységnek számító Hatsuhinode, Hatsumode és Hatsugama mellett így 2010-ben az év első holdfogyatkozásának megtekintése is az ünnepi programok közé tartozhat. Mivel december 31-én nagyon sokan a lakóhelyükhöz közel eső buddhista templomnál vagy shinto szentélynél ünneplik az éjfélt, várható, hogy a napfelkeltét megelőző látványosságra is sokan kíváncsiak lesznek.
A Japán Csillagászati Megfigyelő Központ előrejelzése alapján a 2010-es év első holdfogyatkozása január 1-én japán idő szerint 3 óra 51 perctől 4 óra 53 percig tart. A legnagyobb kitakarás 4 óra 22 perckor várható, ekkor a Hold bal alsó részén égi kísérőnk Földről látható teljes felületének körülbelül 8 százalékát takarja majd árnyék.
Az eddigi tudományos feljegyzéseket tekintve az esemény Japán modern-kori történelmében az első ilyen újévi holdfogyatkozás lesz. Mivel a Meiji-kor előtt a szigetországban használt kalendáriumok egy hónap hosszát újholdtól a következő újholdig terjedő időszakra osztották, így az új év kezdete is minden alkalommal újhold idejére esett.
A most említetten kívül jövőre még két másik alkalommal lesz látható Japánból ilyen csillagászati jelenség. A második alkalommal június 26-án, azt követően pedig december 21-én kerül a Hold egy része a Föld árnyékába.