A Kaguya (Selene) holdszonda felvételei alapján egy japán kutatócsoport összeállította a Hold felületéről készített első teljes tereprajzi térképet - jelentette be a Japán Nemzeti Csillagászati Megfigyelőközpont. Araki Hiroshi a központ adjunktusa szombaton mutatta be az első olyan térképet, amelyen égi kísérőnk pólusvidékeinek topográfiája is látható. A 2007. szeptemberében fellőtt japán Kaguya szonda ezzel teljesítette küldetése egyik fő célját .
Igaz, hogy az 1994-ben indított amerikai Clementine szonda feltérképezte a Hold nagy részét, de a pólusvidékek adatai hiányosak maradtak. Az akkori NASA küldetés során 270 ezer pontot mértek fel a Hold felszínén, ebből állították össze a tereprajzot.
Ennél jóval alaposabb munkát végzett a A Kaguya műhold: körülbelül 6,77 millió pont adatait rögzítette. Lézersugár segítségével megállapították a kráterek mélységét és a hegyek magasságát, így a japán tudósok az eddigieknél jóval részletesebb topográfiai térképet tudtak összeállítani.
Méréseik alapján a Hold legmagasabb pontja a túlsó oldalán található Dirichlet-Jackson medence (–158.64°E, 5.44°N) peremén álló hegy, amely 10,75 kilométerre emelkedik ki a felszínből. Ez az adat körülbelül 3 kilométerrel több, mint a korábbi mérések során kapott eredmény. A legalacsonyabb pont pedig az Antoniadi kráterben (–172.58° E, 70.43° S) 9,06 km mélységben található.

A Kaguya topográfiai holdtérképe. A bal felső jelölt pont a legmagasabb, a tőle jobbra lent található pont pedig a legalacsonyabb. (Kép: JAXA)