Közel 30 évig hibásan működött egy közúti jelzőlámpa Japánban, a Fukuoka prefektúrában található Aizu-Wakamatsu város egyik forgalmas útkereszteződésénél: a szerkezet 7 másodpercen keresztül együtt jelzett zöldet a két különböző sávból egy irányba tartó autósoknak. A helyi rendőrség adatai szerint a lámpa programja 1980 óta hibásan működik, de erre csak júniusban, egy közlekedési baleset vizsgálatakor jöttek rá. Az azóta eltelt 30 év alatt a T-elágazásban egyetlen baleset sem történt.

A baleset helyszíne két forgalmas út találkozási pontján, a tartományi út és a 49-es számú országos főút egybeolvadásánál. (Kép: a Yomiuri híre alapján)
Június 19-én a 49. sz. főútról balra, a tartományi útra akart lekanyarodni egy személygépkocsi. Ugyanakkor a főút északi részén álló autókereskedésből hasonló irányba indult el egy másik jármű is. A két autó a tartományi úton összeütközött. A rendőrségi helyszíneléskor mindketten azt állították, hogy a lámpa szabad jelzést mutatott. Az ügyben nyomozás indult, amelynek eredménye nem sokkal később megállította, hogy egy 30 évvel ezelőtti programozási hibáról van szó. A felelőst megtalálták és ellene eljárás indult.
Az ügy érdekessége, hogy a vizsgálatot követően a hivatal bocsánatot kért a sofőröktől, bevallva, hogy a két jelzőlámpa a rendőrség figyelmetlensége miatt működött hibásan ilyen hosszú ideig. Ezen kívül teljes egészében átvállalták a balesetet szenvedett személygépkocsik helyreállítási költségeit.
Fukuoka prefektúra rendőrparancsnokságának egyik vezetője a baleset után utasítást adott a közlekedési osztályhoz tartozó állomások személyzetének, hogy haladéktalanul vizsgálják át a körzetükbe eső forgalomirányító lámpák működését. A rendőrök más helyszínen nem találkoztak hasonló esettel.
Egy ilyen esetben nálunk tuti hetente történnének ehhez hasonló balesetek, nemhogy csupán egy a 30 év alatt... Ebből is látszik, hogy a japánok odafigyelnek mások testi épségére.