Japán és Japánról minden - oriens.hu
A japán hivatalokat sem kímélik a kínai hackerek

 

A japán hivatalokat sem kímélik a kínai hackerek

| | | | | | |
2009, július 29 - 12:00

A japán oktatási, kulturális, sport, tudományos és technológiai ügyekért felelős minisztérium (MEXT) hétfőn ideiglenesen bezárta weboldalát az követően, hogy idegenek internetes támadást intéztek a hivatal szervere ellen - írja az Asahi Shimbun. A minisztérium közleménye szerint a támadást észlelték, de nem tudtak időben intézkedni, így a hackerek bejutottak az oldalt tároló számítógépre.

Miután idegenek hatoltak be a szerverre, az alapítvány lapjának látogatói egy kínai portálra lettek átirányítva. A vasárnap éjjel történt eset után a Nemzeti Információbiztonsági Központ (NISC) szakembereinek másnap a kora délutáni órákra sikerült visszaállítaniuk a minisztérium weboldalát.


A feltört "stemcell projekt" weblapot a japán Orvosbiológiai Kutatási és Fejlesztési Alapítvány üzemelteti, amely elsősorban az őssejtkutatás területén tevékenykedik: támogatást nyújt a felnőtt sejtek embriószerű állapotba programozásán tevékenykedő (iPS sejtek) kutatók számára.

A Távol-Keleten már évek óta komoly harc folyik az orvostudomány jövője szempontjából meghatározó jelentőségű őssejtkutatás terén. Az iPS sejtek előállításában valamint az ezzel kapcsolatos kutatásokban elsősorban Kína és Japán, de Dél-Korea illetve Szingapúr is vezető hatalom akar lenni. A NISC szóvivője nem tudott biztos választ adni arra az újságírói kérdésre, miszerint a támadásnak köze lehet-e a nemzetközi iPS kutatási versenyhez.

Hirdetés: 

hozzászólás

  • Games of the World
  • Internet Software of the World
  • Software of the World
  • Finances and Financing Information
  • Internet Technologies
  • Auto, Auto News and Auto Markets
  • Sport, Sport News, Sport Scores, Fans
  • Shock Facts