Japán és Japánról minden - oriens.hu
Ősi iszlám kerámiadarabok kerültek elő egy japán ásatáson

 

Ősi iszlám kerámiadarabok kerültek elő egy japán ásatáson

| | | | | | | |
2009, július 6 - 11:00

Japán régészek egy iszlám országból származó kerámia törmelékeire bukkantak Narában - jelentette be a város kulturális bizottságának szóvivője. Az ország egykori fővárosában a Saidai templom romjai mellett végzett ásatás során talált kerámia darabok részletesebb képet adhatnak az ázsiai kereskedelem történetéről.

A kutatók vizsgálata szerint a 19 darab törmelék egy a 8. századi, magas falú tárolóedény alkotóelemei. A legtöbb a kerámia oldalából, néhány pedig az aljából származik. Megtalálási helyükön kiástak egy fadarabot is, amelyen kínai tussal írt "Jingo-keiun Ninen" (神護景雲 二年) - vagyis a 767-ben, Shōtoku császárnő uralkodásakor kezdődött "Jingo-keiun korszak második esztendeje" - felírat olvasható. Eszerint a kerámia 768-ban érkezett meg Narába.

Abban az időben már komoly kereskedelem folyt az iszlám országok és Kína között, de a történészek eddig még nem találtak bizonyítékot arra, hogy Japán is az útvonal része lett volna. A most feltárt közel-keleti kerámia viszont már igazolhatja az 1250 évvel ezelőtti kapcsolatot Nyugat-Ázsia és a felkelő Nap országa között. A hajók feltehetően a Perzsa-öböl mentén fekvő nagy kereskedővárosból, Sirafból indultak útnak, hogy a tengeri selyemút mentén India és Délkelet-Ázsia partvidékét követve Kínába és Koreába szállítsanak értékes kerámiákat.

A restaurátorok szerint az edény eredetileg kobaltkék színű volt. Magassága 50 cm, falvastagsága 1 cm lehetett. A maradványok vizsgálatakor belső részükön nagyon vékony, körülbelül 0,5 milliméteres máz bevonatot találtak.

Az ősi Heijokyo palota közel 50 hektáros területén található a Saidai-ji is. Az előkerült leletek értékét nemcsak az emeli, hogy ezek a legősibb iszlám országból származó edény darabjai Japánban, hanem az is, hogy nagyon ritka az olyan feltárás, amikor az egyszerű használati tárgyakat pontos dátumhoz tudják kötni.

Hirdetés: 

hozzászólás

  • Games of the World
  • Internet Software of the World
  • Software of the World
  • Finances and Financing Information
  • Internet Technologies
  • Auto, Auto News and Auto Markets
  • Sport, Sport News, Sport Scores, Fans
  • Shock Facts