Japán és Japánról minden - oriens.hu
Japán aranyeső a reál tantárgyak diákolimpiáin

 

Japán aranyeső a reál tantárgyak diákolimpiáin

| | | |
2009, július 21 - 18:15

Nyolc aranyérmet szereztek és rengeteg második helyezést könyvelhettek el a japán középiskolások a júliusban tartott nemzetközi matematikai, fizikai és biológiai tanulmányi versenyeken - írja az Asahi Shimbun. Az Oktatásügyi, Kulturális, Sport és Tudományos Minisztérium szerint a diákok idei teljesítménye összességében az utóbbi évek legjobb természettudományos diákolimpiai eredményét jelenti a szigetország számára.

Németországban 104 ország 565 tanulója részvételével július 15-16-án rendezték meg az 50. Nemzetközi Matematikai Diákolimpiát. A japán csapat eddigi legjobb eredményét produkálva második lett Kína mögött. A verseny legeredményesebb versenyzője a Tsukuba Egyetem komabai felső-középiskolájának (senior high school) harmadik évfolyamos diákja, Soejima Makoto lett, aki hibátlanul oldott meg minden feladványt. Rajta kívül még 4 másik japán versenyző nyert aranyérmet, egy pedig bronzérmet. Magyarország 1 arannyal, 2 ezüsttel és 3 bronzzal összesítésben a 19. helyen zárt.

Közép-Amerikában, Mexikóban július 12. és 19. között került sor a 40. Nemzetközi Fizikai Diákolimpiára, ahol 72 ország 317 versenyzője képviseltette magát. Itt Ashida Yuto és Higashikawa Sho végzős középiskolai diákok jó teljesítményének köszönhetően a szigetország két aranyat gyűjtött. A magyar versenyzők eredményei még nem ismertek.

Japánban, a tudomány városaként is ismert Tsukubában rendezték meg a hétvégén a 20. Nemzetközi Biológiai Diákolimpiát, amelyen 56 ország 221 versenyzője mérte össze tudását. A hazai csapatot 4 középiskolás képviselte, akik közül a 17 éves Otsuki Ryota aranyérmes, három társa pedig ezüstérmes lett. Magyarok nem indultak a versenyen.

Hirdetés: 

hozzászólás

Vendég, 2009, július 22 - 22:15

Én úgy hallottam, hogy a magyarok pedig készültek a biológiaira is. Biztos, hogy nem voltak ott?

Admin, 2009, július 23 - 09:15

A versenyzők és zsűritagok között nem volt egyetlen magyar sem, viszont megfigyelőként négyen részt vettek a tsukubai diákolimpián.
Ha jól tudom a Természet Világa 2009/5. számában írtak a részvételükről, de ők nem versenyzőként voltak ott.

  • Games of the World
  • Internet Software of the World
  • Software of the World
  • Finances and Financing Information
  • Internet Technologies
  • Auto, Auto News and Auto Markets
  • Sport, Sport News, Sport Scores, Fans
  • Shock Facts