A Japán és a Duna-menti országok között létrejött diplomáciai kapcsolatok felvételének évfordulóit ünneplő Jubileumi Év alkalmából Magyarország, Ausztria, Románia és Bulgária számos programmal képviselteti magát a szigetországban. A japán sajtóban olvasható összefoglalók szerint a Japán-Duna Csereév 2009 rendezvényei iránt rendkívül nagy az érdeklődés.
Míg Magyarországon már január óta zajlanak az emlékév nagyobbnál nagyobb eseményei, addig az esztendő első felében a Távol-Keleten a Honvéd Táncegyüttes február-március között tartó japán turnéja volt a Magyar Kulturális Fókusz legkiemelkedőbb programja. Az igazi fesztivál szeptember elején kezdődött és azóta Magyarország és a magyar kultúra valóban a figyelem középpontjában áll Japánban. Elsőként a zenés műsorok kaptak szerepet: az ősz kezdetén koncertezett a Kaláka Együttes, a Harcsa Veronika Quintett és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Szimfonikus Zenekara. A folytatásban marad a zenei túlsúly, de néhány más művészeti ágat képviselő esemény is helyet kap.
Hazánkat Budapesten kívül több vidéki város is képviseli. Szombaton kezdte meg egy hetes japán turnéját a Bartók Kamarakórus és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar akik Tokyoban Rost Andrea operaénekesnővel együtt lépnek színpadra.

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar vendégszereplése Japánban. (Fotó: Yamagata Shimbun)
A 32. Toyama Prefektúrai Gyerek Fesztivál műsorán a Japánon kívül 6 másik ország több mint ezer festményét és rajzát bemutató kiállításon magyar gyerekek munkái is helyet kaptak. Ezt követően szintén Toyamában került sor a szigetországban jól ismert Pinczés István rendező szervezésében a Debreceni Színi Stúdió bemutatkozására. A magyar fiatalok Andersen: A rút kiskacsa című meséjét adták elő japán nyelven.

A Debreceni Színi Stúdió japán előadása. (Fotó: Toyama Shimbun)
Yamagata városban november 23-án, hétfőn fejeződött be a 4 Duna-menti ország ételeit és borait felvonultató parti, amelynek megnyitóján bolgár, magyar, japán, osztrák és román népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték a megjelenteket. Magyar programként a Duna-folyó és a filmművészet kapcsolatáról beszélgethettek a résztvevők Kósa Ferenc Kossuth-díjas filmrendezővel.

Népviseletbe öltözött gyerekek: jobbról a második a Magyarországot képviselő kislány.
(Fotó: Yomiuri)
A hétvégén kezdték vetíteni a japán utazási témájú tévécsatorna (旅チャンネル - Tabi Channel) egyik népszerű műsorának magyarországi epizódját, amelynek címe Budapest, a Duna gyöngyszeme. Otsuba Chinatsu (大坪 千夏), a Fuji TV korábbi bemondója a magyar főváros utcáin sétálva kalauzolja el a nézőket a helyi látványosságokhoz. Az epizód december 19-ig több alkalommal is látható.

Otsuba Chinatsu útikalauza Budapestről. (Fotó: Tabi Channel)
Valószínűleg az idén már nem kerül sor rá, de még a Jubileumi Év programjához sorolható Tokyo számos nemzetközi szervezetnek otthont adó kerületében az Aoyama International Street megnyitására. Az Aoyama úton folyó átalakítási és tereprendezési munkálatok után a területet külföldi műalkotásokkal díszítik majd. Az első szobor amit elhelyeznek egy magyar művész munkája lesz, amely a nemrégiben aláírt szándéknyilatkozat szerint "a szeretet, szerelem, barátság témáját" fogja ábrázolni.