Meghozta hatását az előző kormány gazdaságösztönző csomagja: az idei év harmadik negyedében a korábban vártnál nagyobb mértékben, éves szinten 4,8 százalékkal nőtt a japán GDP. Ahogy a Bloomberg.com a japán jegybank adataira épített hírében is írja, a japán bruttó hazai termék 2007 novembere óta nem ért el ilyen magas értéket, ráadásul az előzetesen vártnál jóval nagyobb a javulás. A külső kereslet 0,4 százalékkal, a vállalati befektetések 1,6 százalékkal javultak.
A gazdasági válságból való kilábalás első igazi jelei Japánban augusztus elején mutatkoztak meg, amikor bejelentették az április-június közötti időszak pénzügyi adatait. A július-szeptemberi negyedévben az erősödés tovább folytatódott. A második világháború óta legnagyobb mélypontját élő japán gazdaság tehát immár 6 hónapja ismét emelkedő úton halad.
Azonban sem a központi bank, sem a nagyobb elemzők nem tekintik hosszútávúnak a jelenlegi javulást. A főleg autóipari és szórakoztatóelektronikai termékekre épülő japán gazdaság ugyanis nagyban függ ezen áruk világpiaci keresletétől. Az utóbbi hetek adatai alapján a japán cégek ismét növelni tudták profitjukat, de a a belső kereslet növelése érdekében a kormánynak további intézkedéseket kellene életbe léptetnie.