A japán főváros Sumida kerületében épülő új tévétorony, a Tokyo Sky Tree a korábban tervezettnél 24 méterrel lesz magasabb - közölte pénteken az építést végző vállalat szóvivője.
Az eredeti elgondolás szerint a Tokyo égig érő tornyának csúcsa 610 méter magasan lett volna, de a kivitelezők úgy döntöttek, hogy az építmény műsorszóró feladatának megfelelő biztosítása érdekében a törzs közepére behelyeznek egy 24 méter magas antenna-komplexumot. A módosítások után a Tokyo Tower utóda így már 634 méter magas lesz.
Hivatalos neve mellett az új magasságával egy sajátos becenevet is kapott: Musashi. A 8. század elején a mai Tokyo prefektúra valamint Saitama prefektúra majdnem egésze és Kanagawa prefektúra egy kisebb része alkotta a Musashi nevű tartományt (武蔵の国 - musashi no kuni). A japán nyelv egyik érdekessége, hogy a névben szereplő szótagok megfelelnek a 634 számjegyeinek egyik olvasatának: mu - 6, sa - 3, shi - 4. Az építmény beceneve így a történelmi jelentés mellett magában hordozza annak magasságát is.
A japán főváros fölé emelkedő Tokyo Sky Tree a tervek szerint 2012 tavaszán nyílik meg a nyilvánosság előtt. Az építkezés jelenleg 174 méternél tart. Végleges, 634 méteres magasságával már valóban a világ legmagasabb fémtornya lesz.

A bejelentéssel egy időben mutatták be a torony éjszakai díszkivilágításának látványterveit. (Fotó: Yomiuri)