A Japán Demokrata Párt választási kampánya során hangoztatott ígéretei közül kedden napirendre került a japán oktatási reform: 2010 tavaszától gyakorlatilag ingyenessé válhat a most még fizetős állami középiskolai oktatás. Kawabata Tatsuo, a múlt héten megválasztott új japán kormány oktatási, tudomány- és technológiaügyi minisztere jövő év elején nyújtja majd be - az állam 2010. évi költségvetéséhez igazítottan - az oktatási rendszer reformjára vonatkozó törvényjavaslatát.
A minisztérium előzetes kalkulációi szerint az átalakításhoz szükséges évi 450 milliárd yent a hivatal költségvetésének átszervezéséből fedeznék, de lehetséges az is, hogy nagyobb részt kell kérniük az állami büdzséből.
- Megszüntetjük az oktatási minisztérium eddigi pazarló kiadáskezelését, de még nem vagyok benne biztos, hogy ezzel elég anyagi hátteret tudunk biztosítani az átalakításhoz - nyilatkozta Kawabata a Mainichi Shimbun munkatársának.
Japánban a jelenlegi rendszer szerint az óvodától az egyetemig a szinte minden intézmény költségtérítéses, ám ezek nagy részét nem a szülők fedezik. A 3 éves óvodai, 6 éves általános iskolai, a kétszer 3 éves középiskolai és a felsőoktatási képzésekért különböző összegeket kell fizetni. A gyerekek 15 éves korukig (a középiskola alsó tagozatának befejezéséig) tankötelesek, utána hivatalosan nem kötelező további képzésben részt venniük, de mégis a legtöbb fiatal célja az életük további folyását meghatározó egyetemi diploma megszerzése.
Állami statisztikák szerint a szülőknek az óvodától a középiskoláig havonta átlagosan 35 ezer yen (kb. 71 ezer forint) kiadást könyvelhetnek el egyetlen gyermek után az oktatásra illetve az oktatással kapcsolatos más költségekre.
|
A japán háztartások oktatásra fordított kiadásai gyermekenként (2007. évi adatok)
|
|
Óvoda (3 év)
|
Ált. isk. (6 év)
|
Alsó-Középiskola (3 év)
|
Felső-Középiskola (3 év)
|
| állami |
magán |
állami |
állami |
magán |
állami |
magán |
251.324 yen (kb. 510 ezer Ft) |
538.406 yen (kb. 1,7 millió Ft) |
334.134 yen (kb. 670 ezer Ft) |
471.752 yen (kb. 942 ezer Ft) |
1.269.391 yen (kb. 2,5 millió Ft) |
520.503 yen (kb. 1,04 millió Ft) |
1.045.234 yen (kb. 2,1 millió Ft) |