Nagoya város önkormányzata terveket készít a várkastély fatornyának újjáépítésére. A második világháborús amerikai bombázások során lerombolt építményt eredeti állapotába akarják visszaállítani. Kawamura Takahasi, Nagoya polgármestere augusztus közepén jelentette be újságírók előtt azt a rekonstrukciós javaslatot, amelyben a jelenlegi beton tornyot az 1525-ben épült, majd 1612-ben bővített eredeti kastélynak megfelelően fa vázakon építik újjá.
- Sok nagoyai lakos szóba hozta már, hogy a városban nincs semmi amire igazán büszkék lehetnének, és ez engem szomorúvá tesz - nyilatkozta a polgármester. - Azt szeretnénk, hogy egy igazi japán fakastély álljon Nagoya közepén, olyan, amire a város polgárai ma is és az ezer év itt lakók is múlva is büszkék lehetnek.
Első lépésként a 2010 áprilisában induló új költségvetési évben a város megpróbál minden lehetséges forrást felkutatni a projekt anyagi finanszírozásához. Külön méréseket kell majd folytatniuk a jelenlegi kőfalnál is, hogy az használható-e a fatorony alapjául? Azt követően az építési törvény és a tűzvédelmi jogszabályok előírásait figyelembe véve nekilátnak elkészíteni a donjon szerkezeti terveit.
A torony felújítása csatlakozik a már most is zajló Honmaru palota rekonstrukciójához. Az eredeti Nagoya kastély 1945-ben az Egyesült Államok légitámadásai során szinte teljesen leégett. A fennmaradt fotók és tervrajzok alapján a háború befejezését követően nagyfokú helyreállítási munkálatok kezdődtek. Ennek során 1959-ben készült el a ma is látható torony. A városvezetés reményei szerint a kastély teljes egészében 2017-re készül majd el.

Nagoya várkastély fatornya a második világháború előtt