Japán és Japánról minden - oriens.hu
Felmérés: Japán továbbra is pozitív megítélésű ország

 

Felmérés: Japán továbbra is pozitív megítélésű ország

| | |
2010, április 20 - 13:00

Nemzetközi szinten Japán az egyik legkedvezőbben megítélt ország - derül ki a BBC World és a Yomiuri Shimbun 33 országra kiterjedő együttes felmérésének eredményéből. 2009. november és 2010. február között a két médiaszolgálat munkatársai telefonos és személyes közvélemény-kutatás során világszerte 29.977 személytől kaptak választ, 16 országról valamint az Európai Unióról alkotott véleményükről. A felmérés végeredménye alapján Japán megítélése lett a második legjobb.

A vizsgálat fő kérdése arra irányult, hogy megtudja, a válaszadók szerint mely államok gyakorolnak pozitív befolyást a globális eseményekre? Közel 30 ezer visszajelzésből a megkérdezettek 53 százaléka gondolta úgy, hogy a Felkelő Nap országa jó hatással van a világ politikai, gazdasági és biztonsági helyzetére. Japán nemzetközi szerepét csak 21 százalékuk látta negatívan. Az egy évvel korábbi hasonló témájú kutatás eredményét tekintve - amellett, hogy a résztvevők száma több mint kétszeresére emelkedett - a jó megítélés 3 százalékkal, a negatív visszhang 2 százalékkal csökkent. A szigetország 2009 elején a 4. helyen végzett.

Japán mellett hasonló eredménnyel lett második az Európai Unió. A legkedvezőbb képet a felmérésben szereplő államok közül Németország tudhatja magáénak. Ellenkező oldalról tekintve, a leginkább negatív hatású országok sorában harmadik Izrael 50 százalékkal, második Pakisztán 51 százalékkal, az utolsó helyre pedig Irán került 56 százalékos rossz megítéléssel.

Szerző: 
Hegyi Attila





Share

Hirdetés: 

hozzászólás

  • Games of the World
  • Internet Software of the World
  • Software of the World
  • Finances and Financing Information
  • Internet Technologies
  • Auto, Auto News and Auto Markets
  • Sport, Sport News, Sport Scores, Fans
  • Shock Facts