Február 4-én bejelentette visszavonulását Asashoryu, a japán profi szumóbirkózás nagybajnoka. A zűrös magaviseletű mongol szumós az Újévi Nagytorna után egy verekedési ügybe keveredett, melynek - a hírek szerint - ő volt a kezdeményezője.
A legutóbbi információk szerint a 2010-es első tornán diadalmaskodó mongol a Basho 7. napja előtt, január 16-án hajnali 4 órakor részegen vitába keveredett egy férfival Tokyo Minato kerületében. Később - eddig még nem teljesen tisztázott körülmények között - Asashoryu úgy megütötte vitapartnerét, hogy annak betört az orra és egy hónapon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az áldozat úgy nyilatkozott, hogy nem csinál komoly ügyet az esetből, ha a szumós személyesen kér tőle bocsánatot. Ám mivel ez nem történt meg, mégis rendőrségi feljelentés lett a vége.
A viselkedésével korábban már több alkalommal botrányt kavaró Asa a mostani ügyben először valótlan állításokkal védte magát a Japán Szumó Szövetség előtt. A történteket előbb úgy adta elő, hogy "nem nagy ügy", és szerinte azon az estén a menedzserével kapott össze valamin és inkább ő maga volt az "áldozat". Később, arra hivatkozva, hogy részeg volt, azt mondta "nem emlékszik semmire".
A média azonban rájött, hogy egy harmadik személy is érintett a verekedésben. Miután az újságírók is nyomozni kezdtek kiderült, hogy korábbi állításával ellentétben épp az ittas mongol volt "rossz fiú". Asashoryu tehát valótlant állított és mivel a szövetség a 2007. augusztusi ügye után egyre kisebb elnézéssel kezelte kihágásait, komoly büntetést helyeztek kilátásba.
A médiabotrány a közvéleményt is erősen befolyásolta és a korábbi nagy számú Asashoryu rajongótáborban is többen elítélték kedvencüket. A japán szövetség csütörtök délután tartott ülése után Asashoryu és menedzsere sajtótájékoztatót tartott, ahol a yokozuna bejelentette visszavonulását.
Asashoryu 1999. januárjában debütált a japán sportban. Pályafutása során 669 győzelem és 173 vereség kapcsolódik nevéhez. 25 tornagyőzelmével minden idők legeredményesebb szumósainak listáján a harmadik helyet foglalja el.

Egy kicsit pihenni akarok - nyilatkozta a visszavonulását bejelentő Asashoryu. (Fotó: FNN)