Nagy lendülettel folynak a XXIII. Kendó Európa-bajnokság előkészületei. A tavaszi viadalra nemcsak a 19 fős magyar válogatott készül gőzerővel, a Magyar Kendó Szövetségnél is javában zajlanak a szervezési munkák. A 7 fős férfi-, 7 fős női- és 5 fős junior csapatok alkotta válogatottunk felkészülését – többek között – a tokiói Kokushikan Egyetem kendósai is segítik.
Már 41 ország jelezte részvételi szándékát az áprilisi Kendó Európa-bajnokságra. A japán vívás európai tornáját a szigetország tradicionális kultúráját bemutató rendezvények és animefesztivál kíséri április 9-11. között a debreceni Főnix Csarnokban.
A kendó, azaz a japán vívás 23 éve van jelen hivatalosan Magyarországon, 1987-ben alakult a Magyar Kendó Iaido és Jodo Szövetség, amely legutóbb 2004-ben Budapesten rendezett kendó Eb-t. Az idei kontinensviadal fővédnökségét Kósa Lajos, Debrecen polgármestere vállalta – tudtuk meg Mihalik Hunortól, a magyar szövetség főtitkárától, aki az Eb főszervezője is egyben.
A rendezési jog megszerzése mellett a sportrendezvény értékét tovább növeli, hogy ez az Európa-bajnokság lesz az első, amin magyar bíró is közreműködik. A bírói kar 24 tagját 90 főből választották ki. Hazánkat a 6. danos Bárány Tibor (a Budapesti Főnix Kendó és Iaidó Klub elnöke) fogja képviselni.