A japán gazdaságot jellemző mutatók gyengülése mellett a népesség rohamos fogyása is komoly problémák elé állítja az ország vezetését. A statisztikákat tekintve a japán népesség 2009-es csökkenése volt az eddigi legnagyobb mértékű a második világháború vége óta. Az egészségügyi, munkaügyi és népjóléti minisztérium most közzétett adatai szerint az elmúlt esztendőben 75 ezer fővel fogyatkozott Japán populációja - írja a Yomiuri Shimbun.
Tavaly nyáron egy csalafinta statisztika még azt mutatta, hogy folyamatosan nő a lakosság, de a betelepülések láthatóan nem feledtethetik a természetes fogyatkozás tényét. 2009-ben a népességnyilvántartó hivatal 1 millió 144 ezer személy halálát és emellett csupán 1 millió 69 ezer gyermek születését regisztrálta. Az elhalálozások száma 2008-hoz képest 2000 fővel nőtt, a születési mérleg ugyanakkor 22 ezerrel csökkent. A 75 ezres évzáró adat 24 ezerrel volt több, mint egy évvel korábban. A fogyatkozás ezzel már harmadik éve tart folyamatosan.
A minisztérium statisztikái az is elárulják, hogy a lakosságra számított átlagos termékenységi arány 1,37. (Tehát a népesség nőnemű tagjainak teljes számát tekintve egy japán nő életében csak 1,37 gyermeket nevel fel.) A 20. életévét 2009-ben betöltött - s ezzel hivatalosan és ünnepélyesen is felnőtté vált - fiatalok száma is évek óta negatív rekordokat dönt. Idén fordult elő először a nyilvántartás kezdete óta, hogy az újdonsült felnőttek száma 1,3 millió alá csökkent. A január elsejei kimutatásban az olvasható, hogy 2010. második hétfőjén, a felnőttek napján (成人の日 - seijin-no-hi) már csak 1,27 millió fiatal (650 ezer fiú és 620 ezer lány) ünnepelheti nagykorúságát. Többségük 1989. január 8. után, a Heisei-kor első évében jött a világra, tehát ők az Akihito császár trónra lépésével kezdődött új uralkodói kor első gyermekei. A statisztikai visszatekintésekben ebből a szempontból 1970 volt a legsikeresebb év, akkor 2 millió 460 ezer fiatal lépte át a nagykorúság határát.
Kapcsolódó hírek:
- Csalafinta statisztika: folyamatosan növekvő japán lakosság
- Statisztikai rekord: több mint 2 millió bevándorló él Japánban
- Japán népességi adatok: a nők aránya is csökken
- Ismét negatív rekord a felnőtté válás ünnepén
- Újabb mélypont a demográfiai adatokban: egyre kevesebb a gyermek