"A kék ég és a repülés szerelmese vagyok" - így mutatta be magát a sajtónak Fuji Ari, aki több évtizednyi kemény küzdelem után valóra váltotta gyerekkori álmát és Japán első utasszállító pilótanőjeként belföldi légijáratokat vezethet. A 42 éves kapitány július 12-én debütált új posztján a JAL Express (JEX) Ōsaka-Sendai vonalon közlekedő Boeing 737-400 típusú gépével - adta hírül az NHK televízió.
Ahhoz, hogy célját elérje, igen csak nehézkes utat kellett bejárnia. Mindössze 155 centiméteres magasságával nem felelt meg az alkalmassági vizsgán, ezért Japánban nem felvételizhetett a Polgári Repülő Főiskolára ( 航空大学校 - Kōkū Daigakkō). (A követelmény 163 cm volt.) Fuji ekkor abban bízott, hogy az egyetem elvégzése talál majd valamilyen lehetőséget, hogy részt vegyen egy pilótaképző programon. Erre azonban nem került sor, mivel akkoriban egyetlen légi közlekedési vállalat sem indított civil oktatást.
Álmát továbbra sem feladva, tanulmányai befejezése után nem sokkal az Egyesült Államokba utazott és az egyik Los Angeles-i repülésoktató intézményben megkapta a szükséges kiképzést. A tréning végén pilóta engedélyt szerzett és visszatért a szigetországba. Pilóta állást még ekkor sem talált, de legalább már csatlakozhatott az egyik légitársaság tanfolyamához.
1999-ben gyakornokként felvételt nyert a JAL Express vállalathoz. Az azóta eltelt több mint 10 év alatt másodpilóta pozícióig küzdötte magát és 5600 órát repült a cég utasszállító gépein. A Japan Airlines fapados járatokat üzemeltető leányvállalatánál dolgozó pilótanő július 9-én, ünnepélyes keretek között vette át engedélyét és kapitányi váll-lapját, rajta a négy aranysávból álló rangjelzéssel.
Fuji Ari az első japán nő aki utasszállító repülőgépet vezethet. (Fotó: Yomiuri)
A Japán Közlekedési Minisztérium 2010. januári adatai szerint a szigetországban 15 belföldi légi utasszállító társaság működik, akik összesen 3778 pilótát foglalkoztatnak. Közöttük Fuji az egyetlen női kapitány.