Pénteken a japán parlament mindkét háza nagy többséggel támogatta a korábbi pénzügyminiszter, Kan Naoto kormányfővé választását. A kijelölt miniszterelnök ma délelőtt jelentette be kormánya összetételét. Akihito császár az új kabinet tagjainak kedden 18 órakor adta át kinevezésüket. A japán sajtóban megjelent információk szerint a kormány legfőbb hivataliban nem történt nagy változás: Kan a 17-ből 11 minisztert hagyott meg korábbi posztján. A koalíciós partner jobbközép Kokumin Shintō (Új Néppárt) ezúttal is csak egyetlen tárcát kapott.

Kan Naoto japán 93. miniszterelnöke.
Kan Naoto 1946. október 10-én született Ube városban (Yamaguchi prefektúra). Felsőfokú tanulmányait a Tōkyōi Műszaki Egyetem természettudományi karán végezte. 1970-ben alkalmazott fizika szakirányon diplomázott. Politikai karrierje 1980-ban kezdődött, amikor három korábbi sikertelen próbálkozás után a Szociáldemokrata Szövetség tagjaként bejutott a parlament alsóházába. (Azóta már 10 választáson kapott bizalmat szavazóitól.) Később részt vett a Japán Demokrata Párt megalapításában, majd 1996-ban annak társelnöke is volt. Életrajza szerint pályafutása során nagy tapasztalatra tett szert a bürokratákkal folytatott harcban, Hatoyama Yukio miniszterelnöksége idején ezért vezető feladatot kapott a Nemzeti Stratégiai Iroda létrehozásában és irányításában: ő felügyelte az államvezetés és az állami költségvetés folyamatait.
A 2010. június 8-án hivatalba lépett Kan kormány tagjainak névsora és bemutatása:
Haraguchi Kazuhiro belügy- és kommunikációs miniszter. A Japán Demokrata Párt (DPJ) tagja. 1959. július 2-án született Saga városban. A Tōkyō Egyetemen végzett, majd a nagy hírű Matsushita Intézetnél helyezkedett el. Hivatalosan 1987 óta politizál, előbb a Saga prefektúrai Önkormányzat LDP párti képviselője, majd 1996-tól a parlament alsóházi tagja. 1998-ban csatlakozott a DPJ-hez.
Chiba Keiko igazságügyi miniszter. A Japán Demokrata Párt (DPJ) tagja. 1948. május 11-én született Yokohama városban. A felsőfokú tanulmányait a Chūō Egyetemen folytatta, utána jogászként illetve egy időskorúakat és nőket segítő szervezetnél jogvédőként tevékenykedett. 1986-ban a Szociáldemokrata Párt támogatásával felsőházi képviselő lett. 1997-ben csatlakozott a DPJ-hez. Az Amnesty International-t is támogató törvényhozó testület tagja, nemzetközi emberi jogi szervezetek aktivistája.
Okada Katsuya külügyminiszter. A Japán Demokrata Párt (DPJ) tagja. 1953. július 14-én született Yokkaichiben. Édesapja az Aeon japán kereskedelmi szolgáltató óriásvállalat alapítója. Az Egyesült Államokban, a Harvard Egyetemen végzett, azt követően pedig a Gazdasági- és Kereskedelmi Minisztérium hivatalnoka volt. Politikusként 1989-ben a Liberális Demokrata Párt tagjaként lett alsóházi képviselő. 1998-ban lépett át a DPJ-be, amelynek későbbi vezetőjeként 2004-ben nagy szerepet játszott a felsőházi választásokon elért sikerben. Egy évvel azután, a képviselőházi választásokon nem sikerült győzelemre vezetnie pártját, így lemondott annak vezetéséről. A külföldi származású, de Japánban állandó tartózkodási engedéllyel rendelkező polgárok szavazati jogáért küzdő testület tagja.
Noda Yoshihiko pénzügyminiszter. A Japán Demokrata Párt (DPJ) tagja. 1957 május 20-án született Funabashi városban. Felsőfokú tanulmányait a fővárosi Waseda Egyetemen folytatta. 1993 óta parlamenti képviselő, először a rövid életű Japán Újpárt (Nihon Shintō), majd később a Demokrata Párt tagjaként. Hatoyama Yukio kormányzása idején a pénzügyminisztérium helyettes vezetője volt.
Kawabata Tatsuo oktatási, kulturális, sport, tudomány- és technológiaügyi miniszter. A Japán Demokrata Párt (DPJ) tagja. 1945. január 24-én született Ōmihachiman városban. A Kyōto Egyetemen végzett, utána a Tōray Iparvállalatnál helyezkedett el. Családja Shiga prefektúra egyik híres, több mint 300 éve működő gyógyszertárának tulajdonosa. Először 1986-ban a Demokratikus Szocialista Párt tagjaként jutott alsóházi helyhez. A párt megszűnésekor csatlakozott a Shinshitō konzervatív politikai csoporthoz, majd 1998-ban a Japán Demokrata Párthoz.
Nagatsuma Akira egészségügyi, szociális és munkaügyi miniszter. A Japán Demokrata Párt (DPJ) tagja. 1960. június 14-én született Tōkyōban. A Keiō Egyetemen tanult, annak befejezése után a NEC társaságnál kapott munkát. A Nikkei pénzügyi magazin tudósítójaként is dolgozott. 1993-ban egy komoly gazdasági válságot előrejelző publikáció társszerzője volt. Kormányzati dolgozóként a japán nyugdíjbotrány leleplezője. A korábbi árnyékkormány kulcsfigurája, a nyugdíjügyekért felelős államtitkár. A parlament egészségügyi, munkaügyi és szociális bizottságának tagja. 2000 óta képviselő.
Yamada Masahiko mezőgazdasági, erdőügyi és halászati miniszter. A Japán Demokrata Párt (DPJ) tagja. 1942. április 8-án született Fukue városban. A Waseda Egyetem jogi karán szerzett diplomát 1966-ban. 1972 óta foglalkozik mezőgazdasággal. Politikai pályafutását a hetvenes évek végén kezdte a Liberális Demokrata Párt tagjaként, majd volt független képviselő, azt követően belépett több kisebb pártba és végül 2003-ban csatlakozott a DPJ-hez, ahol Ozawa támogatói között tartják számon.
Naoshima Masayuki gazdasági, kereskedelmi és ipari miniszter. A Japán Demokrata Párt (DPJ) tagja. 1945. október 23-án született Ōsakában. Mielőtt a törvényhozás tagja lett, a Toyota Motor vállalatnál dolgozott. 1992 óta aktív politikus, akkor a Demokratikus Szocialista Párt színeiben felsőházi helyhez jutott. 1998-ban lépett be a Japán Demokrata Párt tagjai közé.
Maehara Seiji földügyi, infrastrukturális, közlekedési és turisztikai miniszter. A Japán Demokrata Párt (DPJ) tagja. 1962 április 30-án született Kyōto városban. A Kyōto Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán végzett. 1991-ben kezdett aktívan politizálni, amikor képviselői helyhez jutott a prefektúra önkormányzati választásán. Két évvel később már az országos politikai életben is helyet kapott. 2005 szeptemberétől 2006 áprilisáig a DPJ vezetője, annak történetében a legfiatalabb pártelnök. 2006 tavaszán az egyik LDP-s képviselő fiának hamis megvádolása miatt lemondott pártelnöki posztjáról. Biztonsági szakértő, a japán alkotmány részleges átszervezésének támogatója.
Ozawa Sakihito környezetvédelmi miniszter. A Japán Demokrata Párt (DPJ) tagja. 1954 május 31-én született Kōfuban. A Tōkyō Egyetemen végzett jogászként. Politikai pályafutása előtt a Bank of Tōkyō munkatársa. 1993-ben a Japán Új Párt tagjaként alsóházi képviselő. Három évvel később csatlakozott a DPJ-hez. Korábban Hatoyama Yukio egyik legfőbb támogatója volt. Gazdaságpolitikai szakértő.
Kitazawa Toshimi védelmi miniszter. A Japán Demokrata Párt (DPJ) tagja. 1938 március 6-án született Naganoban. Tanulmányait a Waseda Egyetemen folytatta. Politikai pályafutását 1975-ben kezdte, Nagano prefektúra Önkormányzatának képviselőjeként. 17 év tartományi képviselőség után 1992-ben a Liberális Demokrata Párt színeiben a felsőház tagja lett. 1994-ben átlépett a Shinshintō tagjai közé. A párt felbomlása után, 1998-ban csatlakozott a DPJ-hez. Miniszterré lépése előtt a párt külpolitikai és védelmi tagozatának elnöke volt.
Kamei Shizuka a pénzügyi és postai ügyekért felelős miniszter. A Kokumin Shintō (Új Néppárt) tagja. 1936 november 1-én született Shōbara városban. A Tōkyō Egyetem gazdasági szakán végzett. 1962-ben felvették a Nemzeti Rendőr Központ állományába. A 70-es években több kül- és belpolitikai eset (például az 1972 februári Red Army Asama-Sanso incidens) rendezésében is komoly szerepet vállalt. 1979-ben választották meg először parlamenti képviselőnek az alsóházban. LDP tagként korábbi építésügyi és közlekedési miniszter. 2005-ben Koizumi miniszterelnökkel támadt vitája miatt kilépett a pártból és csatlakozott a Kokumin Shintō tagságához. Mivel a parlament Kamei kérése ellenére sem vette napirendre a választások előtti utolsó ülésen a postai reformokat taglaló törvényjavaslat vitáját, tiltakozásként június 12-én lemondott posztjáról.
Nakai Hiroshi a nemzeti közbiztonsági bizottság elnöke, a katasztrófavédelemért és az emberrablási ügyekért felelős miniszter. A Japán Demokrata Párt (DPJ) tagja. 1942 június 10-én született a japán megszállás alatt álló kínai Jilin városban. Tanulmányait a Keiō Egyetemen folytatta. Sikeres politikai pályafutása 1976-ban a Demokratikus Szocialista Párt alsóházi képviselőjeként kezdődött. 1994-ben a rövid életű DPJ kormányzás idején igazságügyi miniszter volt.
Sengoku Yoshito kabinetfőtitkár. A Japán Demokrata Párt (DPJ) tagja. 1946 január 15-én született Tokushima városban. A Tōkyō Egyetemen tanult, jogi szakon. Vizsgái befejeztével jogászként kezdett karrierje építésébe. Pályafutása során munkaügyi és bűnügyi területen szerzett komoly tapasztalatot. Először 1990-ben jutott alsóházi mandátumhoz. 1996 óta a DPJ tagja. Az előző kormányban az adminisztratív reformért felelős tárca nélküli miniszter volt.
Jimi Shōzaburō a pénzügyi és postai ügyekért felelős miniszter. 1945. november 5-én született Kitakyūshū városban. Egyetemi tanulmányait 1970-ben fejezte be a Kyūshūi Orvostudományi Egyetemen. 1983 óta aktív politikus: előbb az LDP tagjaként, majd függetlenként, végül pedig az Új Néppárt tagjaként. 2007. óta parlamenti képviselő. 2010. június 12-től vette át Kamei Shizuka helyét a kormányban.

Jimi Shōzaburō
Arai Satoshi a nemzeti stratégiáért, a fogyasztóvédelemért, valamint a gazdasági és pénzügyi politikáért felelős miniszter. 1946. május 27-én született a Hokkaidō főszigeten fekvő Tōbetsu városban. Felsőfokú tanulmányait a Tōkyō Egyetem mezőgazdasági szakán folytatta. 1969-ben szerzett diplomát és rögtön a mezőgazdasági minisztériumban kapott állást. 10 évvel később a külügyben kapott munkát. A Japán Demokrata Párt (DPJ) tagja, Kan támogatói közé tartozik. A nemzeti stratégiát felügyelő miniszterként a kormányfő jobbkezének tekinthető.
Murata Renhō az adminisztratív reformért felelős miniszter. 1967. november 28-án született Tōkyōban, Hsieh Lien-fang néven. Apja tajvani származású, édesanyja japán. 1985-ben kapott állampolgárságot. Egyetemi tanulmányait 1990-ben fejezte be az Aoyama Gakuin University jogi szakán. A '80-as évek végétől rádió- és televízió-műsorok szereplőjeként tűnt fel a nagyközönség előtt, később a TBS és az Asahi TV hírolvasója lett. A Hatoyama kormány alatt a "felesleges" költségvetési tételeket vizsgáló bizottság tagjaként került leginkább a politikai színpad előterébe. Politikusként továbbra is csak a Renhō nevet használja.
Genba Kōichirō a közszolgálati reformért, a nemi egyenjogúságért és a csökkenő születési arány rendezéséért felelős miniszter. 1964 május 20-án született Funahikiben (jelenleg Tamura város). 1987-ben szerzett diplomát a Sophia Egyetem jogi karán. 1993 óta parlamenti képviselő. Pártján belül az új generáció egyik reménységeként tartják számon.