Különleges sintó ceremóniát tartottak a híres kamakurai Tsurugaoka Hachiman szentélynél a március 10-i erős szélben kidőlt óriás ginkgo fa maradványainak újjáéledéséért. A város legfontosabb shinto szentélyének matuzsálemi életkort megélt szent fája a vizsgálat szerint már régen korhadásnak indult (belsejében kb. 1 méter átmérőjű üreg tátongott), de kívül nem lehetett látni a rossz állapotára utaló jeleket.
Az óriás ginkgo fát (大銀杏 - Ōichō) a Kamakura sógunátus idején a szigetország politikai központjának számító település fő szentélyénél ültették. Az idők folyamán agg kora miatt a város jelképévé vált. A Tsurugaoka Hachiman-gū (鶴岡八幡宮) főépületéhez vezető lépcsősor bal oldalán évről évre turisták millió csodálták terebélyes koronáját, melyen minden ősszel aranysárga színűre váltotta addig zöld leveleit. Törzsének kerülete 6,8 méter volt, legnagyobb magassága pedig elérte a 30 métert.
A kifordult fát több szakértő is megvizsgálta és véleményük szerint az ősi páfrányfenyőnek látszólag katasztrofális állapota ellenére is van még esélye a regenerációra. A földben és a csonkon is a gyökerek egy része még épp maradt, így nem kizárt, hogy az óriás egyszer még felépül.
A törzs nagy részét levágták, csupán a gyökérzetből kinőtt alsó 3,6 méteres darabját hagyták meg. A csonkot március 16-án ültették vissza eredeti helyétől 7 méter távolságra - írja a Mainichi Shimbun.
A csütörtökön tartott szertartást 80 sintó pap és körülbelül 1000 fős nézősereg részvételével tartották a Tsurugaoka Hachiman szentélynél. Az esemény fontosságát jelzi, hogy a ceremóniát a japán állami televízió is közvetítette.
A Ginkgo biloba egy igazi élő kövület, amely több mint 250 millió éve létezik a Földön. Szívósságát tekintve az egyik leghosszabb életű fa faj. A több száz évestől az ezer évnél is idősebbig világszerte találkozhatunk matuzsálemi korú egyedeivel.