Már csak két hét van hátra a XXIII. Kendó Európa-bajnokság és Japán Kulturális Napok megnyitójáig - a felkészülés ennek megfelelően a szervező gárda és a válogatott háza táján is rohamléptekben halad. A Magyar Kendó Szövetség vezetősége és a háromnapos rendezvény önkéntes segítői március 20-án tartottak főpróbát, a válogatott tagjai pedig ezen a hétvégén, a bécsi Bundessportzentrum Südstadt termében megrendezésre kerülő Duna Kupán hangolnak az áprilisi kontinenstornára.
Az osztrák szövetség és a Kenshikan Vienna által szervezett nyílt nemzetközi versenyen 13 ország több mint 100 kendósa csap össze egyéni és csapat kategóriákban. A kupáért a magyar válogatott mindhárom csapata (férfiak, nők és juniorok) harcba száll, a keret néhány tagja egyéniben is indul.
Az április 9-11. között megrendezésre kerülő XXIII. Kendó Európa-bajnokságon 18 magyar kendokát biztathat tapssal a debreceni Főnix Csarnokba kilátogató közönség. A pénteki és szombati csapatverseny, valamint a vasárnapi egyéni viadalok során egyszerre négy küzdőtéren, 35 ország közel 500 versenyzője mérkőzik meg egymással.
Március 13-án a Magyar Kendó Szövetség irodájában Jean-Pierre Raick, az Európai Kendó Szövetség (EKF) technikai igazgatójának jelenlétében lezajlott az EB körmérkőzéseinek felosztása: a kontinenstornán induló egyéni versenyzőket és a csapatokat hármas, illetve négyes csoportokba sorsolták. Minden csoportból az első két helyezett jut tovább, előre meghatározott szisztéma szerint. A magyar férficsapatnak Ausztria és Belgium lesz az első két ellenfele, a nők pedig Finnországgal és Hollandiával vívnak az első körben. Juniorjainknak a német, a cseh és a finn ifjak jutottak.
A múlt hét végén az MKSZ Budapesten megtartotta a nagyszabású esemény egész napos főpróbáját, ahol a verseny lebonyolításáért felelős szervezők és a segítői tevékenységet ellátó önkéntesek körülbelül 120 fős csoportja gyakorolta az Európa-bajnokságon rájuk váró feladatokat. Az eseményen részt vett a Magyar Kendó Szövetség vezetősége és válogatottunk is.
Az egybegyűlteket Vadadi Zsolt, az MKSZ elnöke köszöntötte és buzdította a lehető legjobb tudás szerinti teljesítményre, akár versenyzésről, akár segítői feladatról legyen szó. Beszédében kifejtette, hogy egy ilyen horderejű, nemzetközi érdeklődésre méltán számot tartó rendezvény mindenkitől maximális koncentrációt és pontosságot igényel. A már több hónapja összetoborzott és feladatonként csoportokba osztott segítők bebizonyították, hogy nem szűkölködnek ezekben a képességekben, így azok is hamar belerázódtak a verseny körüli teendők ellátásába, akiknek nincs még annyi tapasztalata, mint több éve kendózó társainak.
A Kendó Európa-bajnokság társrendezvényeként - a versenyek helyszínén - Japán Kulturális Napokat és Animefesztivált is szerveznek, így április második hétvégéje igazi japános hangulatot varázsolhat a cívisvárosba. A gazdag programválaszték egyszerre mutatja be a tradicionális és a modern japán kultúrát. Többek között lesz origami, kalligráfia, tako sárkánykészítés, taiko dobkoncert, kyogen japán színházelőadás, gasztronómiai bemutató és anime vetítés is.
A XXIII. Kendó Európa-bajnokság és Japán Kulturális Napok rendezvényeire mindenkit szeretettel várnak a szervezők!