
Barátaimmal 2003. nyarán kezdtünk el kisebb találkozókat szervezni itt Hódmezővásárhelyen. A résztvevők mind a japán kultúra iránt érdeklődő fiatalok voltak. Mikor láttam a lelkesedést, felvetettem egy "hivatalos" csoport ötletét és elkezdtem keresgélni, hátha találok egy már létező kapcsolatot Hódmezővásárhely és Japán között. Az eredmény számomra is meglepő volt, hiszen több vásárhelyi kötődésű emberről is megtudtam, hogy már járt Japánban, illetve érdeklődik a japán kultúra iránt. Néhányuknak levelet írtam, hogy tanácsot, véleményt kérjek tőlük.
Volt aki válaszolt, volt aki nem. Szerencsére a biztató, pozitív visszajelzések segítséget nyújtottak a folytatáshoz. Ezúton is köszönet jár Dr. Béky Gellért atya, Dr. Gyulai József és a Hódmezővásárhelyi Budo Sportegyesület tagjainak közreműködéséért.
2004. tavaszán levélben fordultam a Magyar-Japán Baráti Társaság országos szervezetéhez, és a Dr. Vihar Judit elnökasszonytól kapott információk alapján kezdtünk neki a tényleges szervezőmunkának. Felvettük a kapcsolatot Hódmezővásárhely MJV Önkormányzatával, megkerestünk több civil és kulturális szervezetet a városban, és az érdeklődők baráti kapcsolatait kihasználva terjesztettük a hírt: a japán kultúrát népszerűsítő csoport fog alakulni Hódmezővásárhelyen.
Közel 1 év szervező munka kellett ahhoz, hogy 2005. március 25.-én a Városházán Dr. Vihar Judit elnökasszony és 7 fő vásárhelyi csoporttag részvételével megtarthattuk a hivatalos alakuló gyűlést.