A 2006. október 6.-15. között megrendezett Őszi Japán Napok legnagyobb eseménye a japán Okinawa Táncegyüttes fellépése volt. A Magyar-Japán Baráti Társaság és az Okinawai Kulturális Szövetség közös szervezésében a kéthetes magyarországi turné ötödik állomása volt Hódmezővásárhely. A Petőfi Művelődési Központ színháztermében tartott előadást több mint 200 néző látta. A műsor végi vastaps és a művészek mosolya egyaránt azt mutatta, hogy mind a nézők, mind az előadók jól érezték magukat a két részből álló táncprodukción.

Tamaki Masayasu úr az Okinawai Kulturális Szövetség elnöke, Okinawa jószolgálati nagykövete és Hegyi Attila a Magyar-Japán Baráti Társaság Hódmezővásárhelyi Csoportjának elnöke az előadás után közös vacsorán vettek részt a táncosokkal és zenészekkel.

Néhány kép a műsorról:

A hagyományos okinavai táncoknak három fajtája van: udvari tánc, zo-odori és néptánc. Az udvari tánc azokból a táncokból ered, melyek által az ősi időkben az emberek az istenekhez imádkoztak a bőséges aratás reményében. A 17. században Okinava királya kérésére teremtődött meg az udvari tánc. Abban az időben Okinava független királyság volt, diplomáciai kapcsolatban állott Kínával és a délkelet-ázsiai országokkal, kölcsönös megbecsülésben folyt árucseréjük, illetve a különböző kultúrák békés körülmények között találkoztak egymással. A legfontosabb okinavai hangszer, a háromhúros szansin Kínából származik. A ruhák tarkák, legtöbbször bíborszínűek voltak. A tánc mozdulatok a japán nó színdarabok és kabuki színdarabok technikáit a délkelet-ázsiai táncok sajátosságait egyesítették, melyeket ünnepélyes formában adtak elő.

A zo-odori vagy zo tánc, másképpen szólva félig klasszikus tánc a Meidzsi-korszak alatt, tehát a 19. század második felében fejlődött ki, amikor Japán kaput nyitott a világ számára és megkezdte a modernizációt. A hivatásos művészek a zo-táncba belevitték a klasszikus és a népi zene elemeit.

A néptánc a köznép tánca volt, a mindennapi életben adták elő. A néptáncok közül a legvidámabb a Kácsásié, amely a színpadra hívja meg a közönséget, hogy együtt élvezzéka tánc örömét, mindenki a maga ízlésének és kedvének megfelelően.

Az udvari táncok közül kiemelkedik a Kumiodori, a dallam és az ének segítségével egyfajta drámát fejez ki. Először Csúkon Tamaguszuku alkalmazta ebben a táncban a hagyományos japán nó és kabuki táncait, Okinava királyának utasítására a mai Tokióban, vagyis Edóban tanulmányozta ezeket a táncokat és olvasztotta bele a hagyományos okinavai táncokba. A Kumiodorit fontos nemzeti kulturális értéknek tekintik ma is.