Szent Ügy

Fújtató paripák a földet tapossák.
Kevély daliák kardjukat forgatják.
Haldokló harcosok, megcsonkított testek,
Szent ügyért küzdöttek, „dicsõ hõsök” lettek.

Az egykor zöld mezõ most vértõl piroslik,
Madárdal helyett csak halálhörgés hallik.
A Nap könnyes szemét felhõkkel takarja,
A Föld kócos testét a halál szabdalja.

Hófehér köpenyek - vértõl mocskosak.
Tûzpiros keresztek az ég felé mutatnak.
Ha szent a cél, nem számít semmi,
Ezúton fognak feloldozást nyerni.

Hát essen az esõ és tomboljon a vihar!
Akinek mennie kell, az úgyis meghal.
Vágtassanak a lovak a véres mezõn át,
Egy büszke harcos az égre emeli kardját!

És hófehér a köpeny - de a szív fekete!
Rajta a kereszt már fejjel lefele!
Halál költözött az ember lelkébe,
És életre kelt az ördög benne!

Penge villan a levegõben,
Vakító szikrát szór a fém.
Aki erõs megmarad és él,
De a gyengék élete véget ér!

Testvér a testvért fogja megölni,
Az apa a gyermekét.
Mindenkiben ellenfélt lát
Aki küzd a Szent Ügyért!

Tomboljon a vihar, könnyezzen az ég!
Mossa el az esõ mind, aki harcol még!
Testvér a testvér ellen, mint két ellenség.
Két üres test, a lelkük mélyén vak sötétség.

Nyíljon meg a föld, legyen újra nappal!
S jöjjön végre valaki, egy megmentõ angyal!
Szálljon a béke lángja újra e veszett világra!
S a hamvakból majd élet nõ és kihajt minden ága!

És a hófehér köpenyek vakítón ragyognak,
Az összefont kezek az ég felé mutatnak.
A harc véget ért, az egy letûnt kor,
Ami akkor volt már nincs sehol.



(1999. - Thalis Silvenier - Háború ciklus)